- Már korábban is meg akartam
kérdezni… - mondta gyorsan Gyta, elharapva a mondat végét.
Tade egészen
mozdulatlanná dermedt egy pillanatra, sötétszürke füleit égnek emelte
meglepetésében, a plafonon világító lemezek fényében így most jól látszódtak a
finom kis erek fülének enyhén áttetsző, vékony bőrrétege alatt. Csupán bajusz
szálai remegtek a várakozásban. Ugyan, mit akarhatna tudni?! Mivel Tade
megkövült, Gyta egy kissé bátortalanabbul folytatta. Kedvese reakcióját látva,
már egy kissé meg is bánta, hogy kíváncsiskodni akart, és kérdést feltenni, ami
náluk ki nem mondott egyezségük feltétele volt: nem kérdezősködünk…
- Csak kíváncsi voltam, hogy… -
dadogta Gyta, és félénken a Tade alkarján sötétlő tetoválásra mutatott hosszú,
görbe karomban végződő mutatóujjával. Körülötte még a szőr is ritkásan nőtt,
így igen feltűnő volt az elmosódott minta. Tade ösztönösen kapott oda, és
eltakarva a tetoválást, mintha akkor eszmélt volna rá, hogy ilyesmit visel,
félig hátat fordított a hercegnőnek.
- Amióta az eszemet tudom, rajtam
van – mondta Tade – Nem is emlékszem rá, mikor tetoválták rám. Nincs lényege.
Tade most már egészen hátat
fordított neki, és rámolászni kezdett az asztalon, mint akinek hirtelenjében
rendet rakhatnékja támadt volna, ám mozdulatai idegességről árulkodtak, ahogy
kapkodva egyetlen kusza halomba seperte az összes bugapapírt, majd viszonylag
egy helyre dobálta az elgurult íróeszközöket. Beszélgetésük immár nagyon rossz
irányba tartott, a lehető legkényesebb témára tapintott.
Amikor Tade, fiatal suhanc
korában először hallott róla, hogy a kannibál vezérek hogyan jelölik meg az
újszülötteket, az uralkodó családokhoz való tartozásuk címén, egy pengével
megkísérelte furcsa tetoválását addig-addig karcolni, amíg az teljesen
felismerhetetlenné nem válik, de a művelet túlságosan fájdalmas volt ahhoz,
hogy kibírja. Egy ízben, amikor nevelőapja, Dr. Traton még élt, rajtakapta,
hogy miben mesterkedett, kitépte markából a véres pengét, és dühösen
megrángatta őt, miközben a következő szavakat hörögte neki:
- Elég a vérből! – sosem látta
annyira idegesnek a doktort, mint amilyen akkor volt. Tade nem értette, mire
föl lehet ettől ennyire kiborulni, nem tudta, miért ragadta karon, és vonszolta
be rögtön a szobájába. Bezárta, mint valami börtöncellába, és hosszú órákig nem
engedte ki, pedig többször is visszajött. Tade látta a doktor árnyékát az ajtó
rése alatt, látta, és tudta, hogy megáll ott, és hallgatózik, szaglászik,
figyel. Várakozott. De mire? Amikor Dr. Traton kitárta az ajtót, Tade már
mélyen meg volt sértve, szobája sarkában ücsörgött, felhúzott térdekkel, és a
magánzárkává előlépett szoba sötétje után hunyorogva próbált fölnézni a
bevetülő fényben belépő doktorra.
Dr. Traton leült mellé a vackának
szélére, és ami ezután következett, beszélgetést, azt Tade már akkor tudta,
hogy soha sem fogja elfelejteni, főleg, hogy ez volt az első és utolsó alkalom,
amikor nevelőapjával a kannibálság kérdését feszegették.
- Miért zártál be?! – vetette oda
mérgesen nevelőapjának a fiatal, mindössze tizennégy éves Tade. A doktor
azonban szintén kérdéssel válaszolt:
- Mondd, mit műveltél?
- Ezt a kérdést előbb is
feltehetted volna!
- Mit műveltél, Tade?
- Meg akartam szabadulni ettől! –
lendítette ki a karját, vörös szőre összeragadozott a friss sebekből szivárgó,
megszáradt vértől.
- Miért?
- Mert ha éppen nem kiközösítenek
miatta, akkor gúnyolnak.
- Mit mondanak rá, szerintük mi
az?
- Arról suttognak, hogy kannibál
vér csorog az ereimben. Te tudtad… - nézett rá könnyes szemmel Tade. Fekete
szembogarai a bánat csillogásától még hatalmasabbnak tűntek -, hogyan jelölik
meg a kannibál vezérek az újszülött gyerekeiket?
Dr. Traton nem felelt. Kitért a
téma elől, akkor is, ahogy mindig tette.
- Holnap pszichológushoz megyünk,
Tade – veregette meg a vállát – Vagdalod magad. Tudod, kik szokták vagdalni
magukat?
- Miért tereled el a szót, már
megint? Miért nem beszélünk róla? Tudom, hogy tudsz valamit, amit nem mondasz
el se nekem, se Callis-nek! Nem gondolod, hogy kicsit feltűnően hárítod a
kannibál témát?!
Egy kis szünet után, melyben
sejteni lehetett, hogy a doktor keresi a megfelelő választ, végre megszólalt:
- Te és Callis vegák vagytok… -
csak ezt bírta mondani, mintha süket lett volna arra, amit az előbb hallott.
Tade indulattól fortyogva ugrott
föl a sarokból, de közben nem hagyta figyelmen kívül, hogy nevelőapja enyhén
hátra hőkölt tőle. Csupán egy pár centit csosszant el előle megrökönyödésében,
miközben Tade kitörve magából, keserűen ordította:
- Itt ez az átkozott jel a
karomon! Az oktatóközpontban én vagyok a legnagyobb és legmagasabb a
részlegemben, a legerősebb is! Mindenhol kilógok a sorból! Gyűlölök ilyen
lenni! Magyarázatot akarok! Miért zártál be az előbb?! Azért mert megkarcoltam
magam?! Ezt aligha hiszem el!
- Nos, ha tudni akarod – kezdte a
doktor halk, reszketeg hangon – Azért zártalak be, hogy megfigyeljelek. A saját
magad vagdosása elfojtott agresszióra utal, ami eredhet bármiből. A szánt
szándékkal kiserkentett vér látványa semmit sem váltott ki belőled. Átmentél a
teszten. Vega vagy, és az is maradsz.
Dr. Traton sarkon fordult, és ott
hagyta Tadet, aki elnémulva meredt utána. A mai napig töprengett a doktor
utolsó mondatain. Miért volt szükség ilyen fajta tesztre? Talán attól tartott,
hogy felszínre törnek benne az ősi ösztönök, a bőr felhasításának művelete
egyszerre csak vérgőzzel borítja be az agyát, és ráébred, hogy ennél többre
vágyik? Dr. Traton pontosan arra célzott, hogy felülkerekedhetett volna benne
kannibál énje? Azt sejtették a szavai, mintha ott rejlett volna mögöttük az igazság.
Az, ami sosem volt kimondva, csak sejtelemként lappangott körülötte. Valóban
akkor dőlt el, hogy a kicsi kora óta tartó speciális nevelés és pszichológiai
tréning sikeresnek bizonyult? Hiszen azelőtt sosem tett ilyet. Persze, sokszor
vérzett már, de az apróbb balesetek során szerzett sérülések látványa egészen
más, azokat nem ő idézte elő...
Amikor a hegek begyógyultak, Tade
úgy ítélte meg, kellően elmosódottakká váltak a tetoválás körvonalai, és többé
nem foglalkozott azzal, hogy származását sugallhatja az illető felé. Már ha,
netalántán, az titkolózásra adhat okot…
- Az alkar belső felére tetoválni,
ősi, előkelő klánok körében volt hagyomány – mondta Gyta töprengve, mire Tade
ijedten nézett hátra, kezében egy tucat hanglemezzel, amelyek Elzgar legnevesebb
hangkeverőinek zeneszámait tartalmazták. Többek közt ennyi haszna is volt
annak, hogy kegyelt lehetett, hiszen azelőtt ilyesmihez nem juthatott hozzá egy
gettóbeli. A letöltő központokban, ahová a crycetoidok úgy jártak, mint az
emberek a könyvtárba, vagy internetkávézóba, az égvilágon mindenhez hozzá
juthattak, legyen szó zeneszámokról, vagy más művészeti alkotásokról,
híranyagokról, vagy egyéb információról. Otthoni, saját számítógépe azonban már
csak a legfölső, úri rétegnek lehetett.
- Manapság már nem divat az
ilyesmi… - folytatta a hercegnő, mélyen elgondolkodva, a padlót bámulva.
Tade némán és mereven fordult el,
mint akit még csak nem is érdekel, amit hall, és bevágta a hanglemezeket a
falban lévő mélyedések egyikébe, amelyek polcként funkcionáltak. Gyta észre sem
vette, hogy furcsán viselkedik, és úgy mozog, akár egy robot. Tade képtelen
volt arra, hogy jól játssza a higgadtat és nemtörődömöt. Nem akart erről
beszélni. Félt önmagától, félt a következményektől. Ugyan valamennyire
hiányzott a régi élete, de nem minden velejárója. A királyi várban végre
tisztes crycetoidnak érezhette magát, és nem pedig egy elfajzott
számkivetettnek. Na, meg itt volt neki Gyta, akitől örökre búcsút inthetne
abban az esetben, ha…
- Csak nem előkelő felmenőkkel
büszkélkedhetsz? – mosolygott Gyta.
Tade sóhajtva fordult szembe
vele, karjait megadóan eresztette le. Egy újabb kérdés, amire válaszolni fog,
mert gyűlölt hazudni.
- Nem ismerem a felmenőimet. Nem
tudom, kik voltak. Én nevelőszülő mellett nevelkedtem…
- Tényleg?! – szökött föl magasra
Gyta hangja izgalmában. A hercegnőt látszólag teljesen fölvillanyozta a
kijelentés. Tade mellé suhant és elkapta a karját, hogy maga felé csavarva
tüzetesebben megvizsgálhassa a rajta sötétlő mintázatot. Hüvelykujjával finoman
végigsimított rajta, majd fölnézett Tadera.
- Egyértelműen megjelöltek téged.
Ez a jel nem akármit üzen nekünk!
- Oh… Valóban? – morogta.
- Tade! – szólt rá szemrehányóan
a hercegnő – Téged ez nem is érdekel! – állapította meg csalódottan.
- Öh… Nem, valóban nem annyira…
- Nem is érdekel, honnan
származol?!
- Miért érdekeljen? Az igazi
szüleim eldobtak maguktól. Ott egye meg őket a fene, ahol vannak… - mondta Tade
tettetett haraggal és sajnálattal a hangjában, holott áldotta az eget, amiért
nem mocsokban és fertőben cseperedett föl, középkorba illő körülmények között.
Hiszen a kannibálok a szó szoros értelmében barbárok voltak. Sötétek, ostobák,
vadak, a technikai fejlettségük megrekedt valahol, a középkor szintjén,
valamint sem írni, sem olvasni nem tudtak. Undorítóak voltak és
kultúrálatlanok.
Gyta csípőre tette a kezét.
- Ejnye, Tade. Nem tudhatod mi
állhatott a háttérben. Az is lehet, hogy az igazi szüleid már nem is élnek! Ne
légy már ennyire gyerekes! Te is tudod, hogy egyszerű crycetoidot nem jelölnek
meg a születésekor. Téged megjelöltek Tade, hát nem érted?! Utána járhatnál! Ha
kiderülne, hogy valamelyik ősi, nemesi klán sarja vagy, kérvényezhetnéd apámtól
a neked járó jogokat, amik megilletnek téged. Lehet, hogy saját Körzeted lenne.
Saját életed, saját otthonnal.
- Ez mind nagyon szépen és jól
hangzik – mondta komolyan Tade, majd hirtelen elhallgatott.
Ismerte már Gytát annyira, hogy
tudja, ha valamit a fejébe vesz, az egy hamar nem hagyja nyugodni. Hihetetlen
nagy vehemenciával vetette bele magát dolgokba, szeretett mindenről mindent
tudni, mindenhol, mindenben benne lenni. Tudta, a hercegnő nem fog leszállni a
témáról, és kiszekálja belőle a lelket is csak azért, hogy nyugodtan és
elégedetten hajthassa végül álomra a fejét. Tudta azt is, miért váltott ki
belőle a tetoválás mibenléte ekkora lázas, információéhséget. Azért, mert Gyta
szerette őt, és mindketten tudták, hogy kapcsolatuknak semmi jövője nem lehetne
más esetben. Egy Onhyx hercegnőt egyszerű „halandó” nem választhatott csak úgy
párjául, ahhoz minimum körzetúrnak kellett lennie a szerencsés hímnek, bár még
az is cseppet ciki volt…
Muszáj volt Gyta ábrándjait
szertefoszlatni, hiszen egyáltalán nem úgy volt, ahogy remélte. Ilyen ősökkel a
háta mögött nem várt volna rá más, mint jobb esetben, kitoloncolás az
országból. Valahogy le kellett, hogy állítsa Gytát, finoman elhintenie annak
lehetőségét, hogy bizony nem jó irányban kutatnának, ha valamelyik vega klánban
keresgélnének neki családtagok után. Muszáj volt beavatnia a hercegnőt saját
kétségeibe, félelmeibe, amíg még mások nem froclizták a származását.
Vajon megbízhat Gytában? Nem
tudta, hogyan reagálna arra, hogy esetleg a vegák ősi ellenségének egyik
képviselőjével áll szemben, bezárva egy szobába, noha Tade jámborabb már nem is
lehetett volna.
- Figyelj, Gyta… - kezdte
nehézkesen.
- Figyelek.
- Én… Nézz rám! – tárta szét a
karjait – Nézz végig rajtam! Mit látsz?
- Hmm… Egy jó pasit?
- Nem – eresztette le a karját.
Gytának fogalma sem volt az
egészről, hiába volt az árulkodó tetoválás, még a külsejével összevetve sem
fordult meg a fejében, hogy a kettőt összehozza, és egy kalap alá véve gyanú
ébredjen benne. A fenébe is! Talán már csak megbízhat a saját nőstényében?!
Talán csak nem rémül meg, és menekül ki a szobájából hisztérikus sikoltozással,
hogy felverje vele az egész várat, ráuszítva vele Marchost, és az őrséget!
- Ugye bízol bennem, Gyta? –
kérdezte holt komolyan Tade – Ugye tudod, hogy szeretlek, és te vagy a
mindenem?
- Na jó – emelte meg a kezét a
hercegnő – Most már kezdesz megijeszteni!
- Ha bármi olyan derülne ki
rólam, ugye mellettem maradnál? – kérdezte szorongva ez a szinte óriássá nőtt
hímpéldány, ami egy kissé furcsán hatott tőle. Olyan ijedten és aggódva
figyelte Gytát, akár egy kiskölyök.
Gyta néhány pillanatig meredt rá,
majd szorosan hozzásimult, fejét Tade hatalmas, széles mellkasára hajtotta.
Onnan mormogta:
- Tudod, hogy imádlak, te bolond!
Hogy kérdezhetsz ilyeneket? Az sem érdekelne, ha kiderülne, hogy a gettóban
halomra öltél egy csomó szenny alakot. Úgyis megérdemelnék…
Tade jólesően viszonozta az
ölelést, és zárta izmos karjai közé Gyta (crycetoid szemmel nézve) törékeny
testét. Majd amikor lassan kibontakoztak egymás öleléséből, Gyta szeretetteljes
várakozással a szemében tekintett föl rá.
- Ennek örülök… - próbált mosolyogni
Tade. A hercegnőnek most rögtön föltűnt a benne bujkáló kényszeredettség. Látta
rajta, mennyire föl van zaklatva attól, amit mondani készül, és csupán leplezni
akarja ezt egy laza mosollyal. Gytát ezzel kezdte csak igazán megrémíteni.
- Nyögd már ki, hogy miről van
szó!
Tade nagy levegőt vett, és
kimondta:
- Nézd. Azért nem akarok
kutakodni a múltamban, mert több, mint valószínű, hogy kannibál családból
származom, és ezek szerint onnan sem egy szokványosból… Klánvezér családból!
Még jobb… - grimaszolt utálkozva.
Kimondta! Megtette! Tade egy
pillanatra lefagyva gondolt bele, hogy az imént, életében elsőként éppen egy
Onhyxsszal közölte legszörnyűbb titkát. És a hercegnő?!
Gyta szemei először nagyobbra
kerekedtek, de még mindig nem szólt semmit, csak ácsorgott előtte ugyanabban a
pózban, karba tett kézzel.
Tade fáradtan beletörődve abba,
bármi is történik ezután, legyintve fordult el.
- Tessék. Elmondtam neked. A
hallgatásodból ítélve…
- Tudod, mit? – hallotta meg
közvetlenül a háta mögül a hercegnő hangját, majd a következő pillanatban
finoman átölelő karokat érzett magán. Gyta hozzábújt, kezeit összekulcsolta
Tade hasán, és fejét félrebillentve, oldalt magyarázta a fülébe:
- Hagyjuk azt a jelet a karodon!
Innentől kezdve az nem tetoválás, hanem csak bőrhiba, akárki, akármit mond!
Tade megkönnyebbülten mosolygott,
és hálából jól megszorongatta a felkacagó hercegnőt.
- Jaj… Tade!
Az erős karok elengedték, és Gyta
végigpillantva termetes párján, ismét elkomolyodva jegyezte meg, visszatérve az
immár kettőjük titkára:
- Erre nem is gondoltam… Pedig
elnézve téged valóban nagyobb és erősebb vagy az átlagnál. Kiváló katona
lehetne belőled…
- Gulzhar parancsnok alatt? Az ki
van zárva! – vigyorgott Tade. Sokkal oldottabb volt, miután sikeresen
megosztotta Gytával azt, ami leginkább nyomta a lelkét. Szárnyalni tudott
volna, amiért szerelme ennek tudatában is elfogadta őt, és rendkívül imponált
neki, hogy Onhyx létére ennyire pozitívan állt hozzá. Hisz még meg sem ijedt,
csupán meglepődött egy kicsit! Nem hiába volt Gyta a legjobb fej ebben az úri
bagázsban.
- A külső jegyeket magadon
viseled, bár vega fogazatod van. Ez érdekes… Biztos vagy benne, hogy kannibál
vagy? Tudod, milyen fogsoruk van azoknak… - húzta össze szemöldökét
szörnyülködve.
- Nem mondtam száz százalékra,
hogy kannibál vagyok. Bár az érdekes, hogy amikor nőni kezdtek a maradandó
fogaink, apám és a gárdája a laborjában állkapocsműtétek sorozatát hajtotta
végre rajtam és a nővéremen… Nem vagyok biztos abban, hogy ténylegesen a húsevő
fogazatunk megjelenése miatt vésték és kaparták a pofánkat, mindenhol csak falakba
és kérdőjelekbe ütközöm.
- A nővéred és te? – vágott
közbe, meglepve, Gyta – Ti csak ketten vagytok? És a többi testvéred?
Jogos kérdés volt. A crycetoidok
bizony szapora népség voltak, akárcsak rájuk emlékeztető, maréknyi nagyságú,
négy lábon futkosó társaik. Emberi mivoltuk ellenére is átlagban hatosával
köszöntött be náluk a gyermekáldás, de gyakran előfordult a tizes, sőt
tizenkettes ikerszülés is. A népességszabályozás tehát az egyik fő rendelkezése
volt, nem csak Elzgarnak, hanem a környező országoknak is. Minden crycetoid pár
csupán egyszer vállalhatott gyermekeket, és akik ezt megszegték, szigorú
büntetést kaptak: mivel az anyával nem tehették meg, így az apa kapott elzárást
Gymfor kellemesnek aligha nevezhető börtöncelláinak egyikében, az anya pedig
kínlódhatott egyedül a rá maradt közel húsz, sírva követelőző kölyökkel.
Noha Reigina királynőnek
mindössze két vérszerinti gyermeke született Marchostól: Gyta és Bret, bár az ő
történetük egész más volt, mint amilyen Tadeé és Callisé. Reigina terhessége
már jócskán előrehaladott volt, amikor balesetet szenvedett a királyi konvoj,
amivel unokanővéreit ment meglátogatni. A vihar akkor is olyan váratlanul tört
ki, szinte a derült égből, ahogyan ezen a napon is. Egy vaskos, tövestől
kicsavart fatörzs vágódott a legelöl haladó légjárgányba, és a mögötte lévők
már nem tudtak kitérni az összeroncsolódva pörgő jármű elől. A kisebb
tömegszerencsétlenségben sérült meg a királynő is, akinek azonnali, sürgős
orvosi beavatkozásra volt szüksége. A hét kölyökből, ötöt azon a napon
veszítettek el, és csak kettő élte túl, valamint a királynő is hetekig
kórházban küzdött az életéért. Gyászos és nyomasztó időszak volt az,
mindannyiuk számára.
- Nem volt több testvérem
Illetve, lehet, hogy valamikor voltak… Apám csak kettőnket vett magához.
Callist és engem. Amikor ránk talált, már csak ketten voltunk…
- És a nevelőapád műtött meg
titeket? – álmélkodott a hercegnő – Orvos volt?
- Dr. Gron Traton…
- Az a Dr. Traton?!
- Az bizony…
- Elzgar egyik legnevesebb
anatómus, tudós professzora… - bólintott őszinte elismeréssel Gyta – Képes volt
különböző testrészekből újra alkotni egy egész crycetoidot. Félelmetesen zseni
volt!
- Majdnem tíz éve halott már
szegény – mondta Tade – Szívroham vitte el. Neki köszönhetem, hogy most az
vagyok, ami vagyok. Olyan aranyos és imádnivaló.
Gyta jóízűen nevetett, aztán
megkérdezte:
- És a nővéred merre van?
- Fogalmam sincs – vallotta be
Tade – Tizenhét évesen meglépett otthonról, és azóta sem tudok róla semmit.
- Sajnálom.
- Hát még én… - sóhajtotta.
A szobában csönd lett. A zárt
ajtókon át nem hallatszott több beszéd, sem más zaj. A fátyolos alak, aki eddig
a folyosón ácsorgott, Tade lakosztálya előtt, minden egyes szót tisztán
hallott, és elégedett, kaján mosoly játszott a szája szélén. Micsoda izgalmas,
pletykákkal körített délután!
Miután már percekig nem hallott
semmit odabentről, méltóságteljesen, mint aki jól végezte dolgát, tovább ment,
ékszerei járásának ütemére csörrentek, ujjai között elégedetten, gondolataiba
merülve gyűrögette fátylának szélét. Imádta, amikor markában érezhetett
másokat, amikor valaki olyan fölött is hatalma lehetett, aki vele egyenrangú
volt. Az volt aztán csak igazán mámorító érzés. Ó, dehogy akarta azonmód elárulni
Gytát, apja kis kedvencét, de a titok tudásának fegyverét, saját érdekeit véve
figyelembe, hasznos volt tartogatni. Nahát, Gyta, önként kínálkozol fel
Tadenak? Te lopakodsz át őhozzá, ennyire lealacsonyodtál egy közönséges szajha
szintjére? Tade pedig valójában egy klánvezér kannibál fia volna? Juj, ennyi
mocskosságot egy helyen! Az Onhyx hercegnő felnevetett magában, ahogy a
folyosón lépkedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése