Az első út
Mielőtt ismét
sorsot húztak volna gyufaszálból, Bobnak elég volt letekintenie a beszakadt
padlózat szélén tátongó törmelékes mélységbe, hevesen visszakozni kezdett a
feladatban való részvételtől. El se tudta volna képzelni magát, hogy nyaktörő
tornamutatványok segítségével lemásszon az utcára. Ő volt a legpuhosabb, és rég
elszokott már a mozgástól, ráadásul sosem volt az az ügyes mozgású. A
szemüvegét is könnyen elveszíthette volna, anélkül pedig szinte végképp
életképtelen lenne. Még Jack is atlétikusabban festett mellette, pedig, mint
író, ő is legtöbb idejét az íróasztala mögött töltötte. Bob bevallotta,
elméletben sokkal könnyebbnek hangzott, amikor azt mondta, hagyják el végre a
hotelt, nem volt egészen tisztában azzal, miket beszélt. A meredező üvegtaréjok
és a beomlott falak látványa majd’ húsz méter magason elvették minden vállalkozó
kedvét, inkább a seggén ülve várta volna ki, hogy megjelenjen végre a fejük
fölött egy mentőhelikopter. A többiek nem vitáztak vele, belátták, hogy a
kötélen való biztos kapaszkodáshoz, és a darun való tornához tényleg kötöttebb
izmokra lenne szükség, na meg nem ártana az sem, ha az illető rohanni is képes
lenne. Ezért ezúttal a végtelenül megkönnyebbült Bob volt az, aki a
gyufaszálakat tarthatta a társai felé. Szám szerint hármat, ami nagyon nem
tetszett Ricknek. Megint ő fejezte ki hangosan elsőként negatív véleményét:
-
Fogynak ezek a kurva gyufaszálak…
-
Mit csináljak, ember?! – védekezett Bob. – Nézz
már rám! És nézz rá Chad-re…
-
Jah… Már abban kifinganál, hogy egy
lepedőkötélen lógnál két emelet között. – morogta Rick.
-
Kapd be, oké?! Legközelebb majd Chad-et küldjük
le helyetted, biztos jobban hasznát vesszük… - gúnyolódott Bob.
-
Különben is be vagy baszva! – vetette közbe Jack
is. – Komolyan mondom, már ne is haragudjatok… A túlélési esélyeinket nem
igazán növeli az, hogy az egyikünk katatón állapotban dülöngél a falnál, a
másik… most nem azért mondom, de nem képes futni öt métert se, a harmadik pedig
jó, hogy nem négykézláb mászik a földön, bazdmeg… Szóval, csak azt akarom
mondani, ez tulajdonképpen röhejes! Mi értelme van?– legyintett Bob
gyufaszálakat szorongató keze felé. – Látod, Rick, ez itt a lényeg! Leszarnám
amúgy, mennyit piálsz, de most kurvára nem tudjuk hasznodat venni. Szerintetek?
Most komolyan húzzunk sorsot? Emberek! Egyszerűen Aaronra és rám van írva, hogy nekünk kell mennünk!
Rick ezúttal
nem morgott. Látszott, hogy az alkohol enyhe ködén át, végre belátta, és
elgondolkodott azon, amit hallott.
Mind a négyen
némán bámultak egy pillanatig. Valóban nem sok értelme volt a sorshúzásnak, hiszen
az egyedüli két épkézláb ember tényleg Aaron volt és Jack. Habár erős túlzás
volt Rickre nézve Jack véleménye, elvégre nem dülöngélt még, azzal mindannyian
egyetértettek, hogy ezt a küldetést inkább egy színjózan egyénre kellene
rábízni.
-
Igaz – értett egyet Aaron. – Hagyjuk a francba a
gyufaszálakat, tényleg hülyeség.
-
Fasza – sóhajtott Jack. – Hát akkor menjünk,
Aaron. Legközelebb viszont – bökött bele az ujjával Rick mellkasába. – te
következel, öregem!
Aaron és Jack
hátitáskával, és egyetlen, a szomszéd szobában talált zsebkéssel felszerelkezve
ereszkedtek le a lepedőkötélen, Bob és Rick feszült figyelmével kísérve, akik kissé szégyellték magukat, bár ezt egyikük se vallotta volna be. Főleg azt nem, hogy nagy megkönnyebbülés volt számukra, amiért kimaradtak a
buliból. Végül Rick úgy gondolta, majd csak megbékélnek vele, és amikor Jack is
elérte a feldőlt daru felületét, elfordult a tátongó mélységtől.
A daru elég
stabilan volt beékelődve az épület oldalába, ezért nem kellett félniük attól,
hogy mászás közben megmozdul alattuk a szerkezet. Az alattuk húzódó romos
útszakasz tökéletesen kihalt és néptelen volt, ameddig elláttak, sehol sem
észleltek semmiféle mozgolódást, így kissé felbátorodva landoltak a törmelékek
között.
Kísértet város
látványa tárult eléjük. Minden autó üresen és elhagyatottan állt sorban, egymás
mögött a felrepedezett úttesten, némelyik egymásba ütközve, összezúzva. Ahogy
óvatosan és lassan lépdeltek, talpuk alatt ropogott, zörgött a rengeteg
üvegszilánk, sercegett a leomlott vakolat. Néhol úgy elborította a téglaporos
törmelék az aszfaltot, hogy át kellett mászniuk rajta, és az autók tetejéről
leugorva folytatni az útjukat.
Aaron
készenlétben tartotta markában a zsebkést, miközben tekintete éberen járt a romok
között, Jack pedig egy vasrúddal a kezében haladt a nyomában. Mindent
megpróbáltak alaposan szemügyre venni. Az üzletek belsejében is felfordulás
uralkodott. A kávézó, amely mellett elhaladtak, úgy nézett ki, mintha vandálok
verték volna szét. A legtöbb asztal és szék is felborulva hevert odabent, a
betűző nap fénye csillogott a padlózaton szétterülő üvegcserepeken. A műszaki
bolt és az utazási iroda után mégsem ez volt az a hely, ahová érdemes lett
volna bemenni és körülnézni, bár Jack-et elöntötte a sóvárgás egy isteni jó,
erős feketekávé után.
-
Egy szupermárketet kéne célba vennünk – jegyezte
meg hangosan, egyúttal saját magát is győzködve. – Ott szarásig telepakolhatjuk
a táskákat.
-
Igen – dörmögte Aaron.
A terjedelmes
útkereszteződéshez tartottak, ahol egymás hegyén-hátán álltak az autóroncsok.
-
Menjünk balra – indítványozta Aaron. – Elmegyünk
a Rollston előtt. Láttam arra egy áruházat.
Aztán megint
hallgattak. Dermesztő csend honolt az elpusztult város utcáiban. Jack borzongva
állapította meg, hogy tényleg mindenhol hiányoztak a hallottak. Még egy enyhe
légmozgás sem rezzent körülöttük, mintha még szó szerint, egy lélek sem maradt
volna itt, hogy eltévelyedve kószáljon. Mindenki eltűnt, mindenkit elvittek.
Egyszerűen kitakarították a romok közül a húst. Még állati tetemeket sem lehetett
látni.
Jack az
épületek sötét ablakait kezdte figyelni. Legalább egy árva, távoli rádió hangja
szólna valahonnan, vagy köröznének madarak az égen... bármi, ami élet jelét adná ebben a nyomorult városban!
A nap magasan és izzón sütött. Iszonyatos forróság volt.
A nap magasan és izzón sütött. Iszonyatos forróság volt.
A
kereszteződésnél Aaron megállt, így Jacknek is földbe gyökerezett a lába.
-
Mi van? – kérdezte, és a hotel előtti sugárutat
fürkészte.
-
Semmi, csak körül akartam nézni itt egy kicsit,
mielőtt lefordulunk.
A hatalmas néger halántékán
izzadtságcseppek gyöngyöztek, úgy fénylett az arca, mintha olajjal kenték volna
be.
-
Fullasztó meleg van – mondta Jack végigdörzsölve
az arcán. – Folyadékot is vinnünk kéne. Attól félek, kevés lesz ez a két táska.
-
Megoldjuk, Jack.
A hotel előtt
kerülgetve az épületek omladékait, észrevették Bob-ot az ablakban, aki néma
szoborként álldogált ott. Lassan integetett nekik, olyan komoly arccal, hogy
Jack-nek az a baljós érzése támadt, hogy nem csak az első, hanem egyben utolsó
útjukra lettek elbocsátva. Nem volt kedve visszainteni Bob-nak.
Megkerülték
egy cukrászda teraszát, amelyre rázuhant a szilánkosra tört, fából emelt
tetőszerkezet, közvetlen mellette egy felborult babakocsi hevert, és egy fél
pár női cipő, ám vérnyomokat nem láttak. A cukrászda bejáratát a szebb időket látott
teraszon át lehetetlen lett volna megközelíteni, teljesen eltorlaszolták a
deszkák és a cserepek. Bár nem volt valószínű, hogy a tetőszerkezet romjai
alatt emberek feküdnének, Jack mégis valahogy furcsa késztetést érzett arra,
hogy nekiálljon a cukrászdánál élet után kutatni. Az ilyen behatolhatatlan
helyeken egyáltalán nem látszódott az éjjeli lények ügyködésének nyoma.
-
Mi van, ha a törmelékek alatt túlélőket is
találnánk? – tette föl a kérdést Jack, miközben lábával arrébb lökte a cipőt.
-
Akkor az Isten kegyelmezzen nekik – mondta Aaron.
A néger hajthatatlanul haladt előre, nem törődött a látvánnyal, csak is az
lebegett a szeme előtt, hogy minél hamarabb eljussanak az áruházig, így Jack
kénytelen volt fölzárkózni, és kitörölni fejéből a babakocsi és a fél pár cipő
képét. Minden bizonnyal a nő még idejében ragadta ki a csecsemőt a kocsijából,
és ahogy úrrá lett rajta a pánik, rohanás közben egyszerűen elhagyta az egyik
lábbelijét.
-
Mi a szar történhetett itt… - csóválta a fejét
Jack. – Vajon mi történhetett itt? Felfoghatatlan! Kíváncsi lennék, hogy azóta
máshol is megtörtént-e már… ugyanez… Mi
van, bazdmeg, ha már az egész világon ez
van?! És mi tényleg hiába várjuk a segítséget… Akkora a csend, hogy még egy
kibaszott távoli helikopter zaját sem hallani! Senki sem keres minket…
-
Muszáj olyannak lenned, mint Bob?
-
Igaz. Elég belőle egy is. – sóhajtott.
Egy busz állt keresztbe előttük,
melynek egyik vége egy kirakat ablakában állt, másik végénél pedig egy újabb
tömegkarambol emlékeként egymásba gyűrődött autók zárták el az utat. Az egyik
kocsi szétroncsolt elejével belesüllyedt a szétrepedt aszfaltba, ajtajai
felfeszítve tárták fel a belsejét. A berobbant szélvédő üvege belepte az ülést,
amelyen ezúttal odaszáradt rozsdaszínű vérnyomok árulkodtak arról, hogy a sofőr
csúnyán megsebesült, ámde nem magától tűnt el az autóból…
A hotel melletti üzletsor épülete
totálisan szétroncsolódott, így a karambolos autók mellett szinte hegyekben
állt az omladék. Aaron és Jack újfent felküzdötték magukat a roncsok tetejére,
hogy átmásszanak rajtuk.
Alig hogy ugrottak le a
túloldalon a busz takarásából, Aaron lemerevedett, és Jack is összerándult,
amint észrevette a feléjük bámuló, üveges tekinteteket. Zakatoló szívvel,
pillanatok múlva tudatosult csak mindkettőjükben, hogy csupán igen élethű
próbababák merednek rájuk egy butik betört kirakatüvegén át, azokból is három
feldőlve lógott ki az utcára. Föllélegeztek, és elernyedtek megfeszített izmaik,
Jack lejjebb eresztette a vasrudat, amit védekezésül maga elé kapott.
-
A kurva életbe! – tört ki Jack-ből
megkönnyebbülve.
-
Megijedtem,
baszki… - vallotta be Aaron is, és vállon bökte barátját. – Gyere, mindjárt ott
vagyunk. Ott lesz az áruház a sarkon.
Felborogatott
szemeteskukák bokáig érő mocskában gázolták át, a sarkon a jelzőlámpa oszlopa
kifordulva hevert a mély barázdák szántotta úttesten. A lábuk előtt ott feküdt
a porban az áruház reklámtáblája: „Becker’s. Minden nap Önökért vagyunk!”
-
Mindig is arra vágytam, hogy egyszer kedvemre és
büntetlenül fosztogassak egy áruházat. – jelentette ki Jack, és beléptek a
szanaszét hagyott bevásárlókocsik és a hatalmas rendetlenség uralta,
elhagyatott bevásárlóközpontba.
Folytatás következik!
Ajj, de jó, és ajj, de rövid!! :)
VálaszTörlésViszont most hamarabb jön a folytatás! :)
Törlés