Egy másik szösszenet

Lidércnyomás

Lidércek már pedig vannak. Ha egyszer előhívtuk őket, attól kezdve végig velünk maradnak, mint leghűségesebb társaink, mindenhová követnek bennünket.

Mert minden embernek vannak Lidércei. Hogy milyenek ők? Sokféle van. Valamelyik egészen kicsi, s csak épphogy bosszankodunk miatta. Valamelyik hatalmas, lehengerlő erejű, és akárhányszor megérezzük jelenlétét, könnybe lábad a szemünk, szívünk fájdalmasan belesajdul. Vannak olyanok, melyek csupán cinkostársaink, és derűsen gondolunk rájuk, amikor, mondjuk, felidézzük a kedves emléket, hogyan füllentettünk karácsony napja előtt, hogy mégsem tudtuk megvásárolni azt a porcelán készletet, közben csak meglepetésnek szántuk, hogy mégis.

Van úgy, hogy az ember hiába próbálja eltakarni lidércét mások elől, ha az fölé magasodik szégyen árnyat vetve gazdájára, hosszú, csontos karjaival mellkasát szorosan átfogva. Olyan szorosan, hogy néha már úgy érezzük, nem bírjuk tovább, szinte megfullasztanak bennünket.

Mindig szemmel tartanak minket, éberen figyelik minden gondolatunkat, s csak a pillanatra várnak, hogy mellénk ugorjanak, amikor hazudunk, csalunk, lopunk. S aztán, mint levakarhatatlan bélyeget, magunkkal hordjuk őket egy életen át.

Hogy van-e nevük? Sokféle lehet. Gyilkosság, kinek vérző teste van, karjai, lábai helyén szurony, bárd, s holtra rémült arccal tekint a világba. Becstelenség, aki ledéren öltözött nőalakként dörgölőzik hozzánk, hosszú karmaival időnként végigszántva bőrünket. Valamint itt vannak még kisebb testvéreik, a Falánkság, a Lustaság, Hazugság és Önzés, s még ki tudja mennyi és mennyi.

Mert rengetegen vannak. Minden ember mellett ott tanyázik néhány. Van, hogy már nehezen tudjuk elviselni őket, olyan sokan kapaszkodnak belénk. A nyakunkra tekerednek, a lábunkat húzzák, a hajunkat tépik, kezeinket rángatják, és néha saját magunk vetnénk véget ennek a nyomásnak.

Kérdem én: szükségünk van ilyen társakra? Mikor jön el a világ, amikor már nem lesznek Lidércek a Földön? Mikor jön el az idő, amikor már nem lesz okuk várakozni ránk?

Az a világ nem pusztán vágyott utópia, de elérése csupán rajtunk áll.

Lidércnyomás alatt vagyunk, melyet akarat nélkül sosem győzhetünk le.