"Ha már Niki biztonsága miatt a villamosnál kötöttem ki, én is kivártam a
negyvenhetest, amivel nagyobb kerülővel jutottam csak haza. Üres aggyal
zötyögtem végig a városon, és üveges tekintettel. A fekete Honda látványa fájó
lyukat égetett bennem. Nem volt értelme ezen agyalni. Ilyen Pol Pot. Nem is
tudom mit reméltem. Azt, hogy átcsap angyalba, miután megérinti a lelkem, mint
valami csöpögős romantikus filmben, vagy ahogyan előadja a patkányt, azzal csak
álcázni akarja, mennyire bársonylelkű is valójában?
És én megint azt hittem, hogy Niki hallucinál, miközben én vagyok olyan
egoista faszfej, hogy másokról úgy gondolom, nem százas.
„A köd” szépen ott maradt, ahová dobtam. A szemétben. Úgy döntöttem, most
az egyszer tényleg, komolyan és végérvényesen lezárom magamban a Pol Pot ügyet,
a legközelebbi szabadnapomon pedig felkeresek egy pszichiátert.
Mielőtt lefeküdtem volna még bekapcsoltam kicsit a számítógépet, és
felmentem Facebookra. Unottan görgettem az egér gombját, és csak bámultam ki a
fejemből. Fel se fogtam miket látok, de nem is érdekelt túlzottan. Néhány perc
múlva felugrott a chat ablak a képernyő jobb alsó sarkában, és a zöld pötty
mellett nem más neve villogott ott nekem, mint a Malik Robié. A foxconnos
Robié, akit kényszerzubbonyban vittek el tegnap.
Ez az üzenet állt a chatablakban:
„szia mizu”
Rohadtul nem volt kedvem csevegni, de nem akartam gyökér lenni, meg hát
azért csak illett rákérdeznem, hogy van, ezért válaszoltam neki:
„Szia! Csak felnéztem egy kicsit Face-re. Megy a munka ezerrel, hullafáradt
vagyok. Veled mi újság, haver? Jól kiütötted magad. Jobban vagy? ”
„igen jobban nem is zavarlak csak valamit szerettem volna elmondani neked”
Csupa kis betűvel írt a csávó, a vesszőt meg a többit is nekem kellett
odaképzelnem, de hát mindig sejtettem, hogy Robi a maga egyszerű lelkével nem
egy észkombájn.
„Ne kímélj!”
„senki nem hinne nekem tudom ezért neked kell elmondanom hogy két nap múlva
mind meghaltok”
Úgy maradtam, mint aki kővé vált a számítógép előtt. Végül csak ennyit
írtam neki:
„Jól van, Robi, neked is jó éjt!”
Gyorsan kiléptem és kikapcsoltam a gépet. Annyira felzaklatott ez az
idióta, hogy percekig csak ide-oda járkáltam a lakásban, aztán hirtelen fogtam,
és nekiálltam azt a néhány tányért elmosogatni, pedig akkor már majdnem éjfélre
járt. Még a rádiót is bekapcsoltam, hogy eltereljem a figyelmem. Túl sok volt
ez mára. Nagyon sok, és félő volt, hogy órákig nem bírok majd elaludni, ha nem
higgadok le.
Amikor megcsörrent a telefon a zsebemben, első gondolatom az volt, hogy
Laci hív, ezért gyorsan a pólómba töröltem a habos kezemet, és előkaptam a
mobilom. Idegen szám volt a kijelzőn. És még én hittem Nikit paranoiásnak.
Szégyen ide vagy oda, nem mertem felvenni. Hagytam, hadd csengjen egészen addig,
amíg magától el nem hallgatott, aztán kikapcsoltam a telefonomat is.
Majdnem hajnali egy volt, mire lefeküdtem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése