Aranypor

Ha több millió élet van a kezedben, az roppant mód különös érzés. Mintha homokot szorongatnál a

markodban, amely könnyen kipereghet az ujjaid közül. Az apró kristályszemcséket a legenyhébb szellő is hátára kapja, és szertefújja őket. Nem tudsz utánuk kapni, bármennyire is szeretnél. A finom por elvibrál a levegőben, és te tehetetlenül nézed magad körül a rezgő csillámlást.

Aranypor. Ilyen az élet, illékony, amelyet nehéz megtartani. És amikor lassan elernyed a markod szorítása és a tenyeredbe nézel, azzal szembesülsz, hogy nincs már benne semmi. Felteszed a kérdést magadban: Nem is volt? Vajon csak álmodtad, hogy birtokoltad? Aztán rádöbbensz, hogy a birtoklás volt a legrosszabb, amit tehettél. Mert az aranyport sosem érezheted tulajdonodnak. Ez kiváltság, amely tisztséget önzetlenül és a legnagyobb alázattal érdemelsz ki.

Eltöprengsz rajta, hogy minél inkább úgy érezted, hogy a tiéd, annál inkább nem volt az. Ha nem szorítottad volna olyan görcsösen a markodba, talán ki sem folyt volna a kezeid közül.

Hibáztál. Az aranyport nem lehet erőszakkal megtartani. Amint felmerül benned, hogy mindig is nálad lesz, abban a pillanatban elvesztél, és már nem leszel alkalmas e nemes feladatra.

Felszólítanak, hogy távozz, te összetörsz. Egy kicsit te is olyan leszel, mint a homok, rengeteg apró szemcsére esel szét, önmagadat is elveszted. Úgy érzed, többé már nem vagy egész, nem az vagy, aki azelőtt. Nem találod magad. A kétségek teljesen föllazítják az addig szilárd magabiztosságod. Nem vagy már szikla, hanem csupán homok. De nem ragyogsz. A szégyen eltompítja saját aranyfényedet.

Elbuktál, de legbelül ott munkál benned a bizonyítási vágy, hogy megmutasd, mégis csak méltó lehetsz arra, hogy ismét szikla légy. Akkora szikla, amely nem csak egy gyenge maréknyi aranyport képes megtartani, hanem akár egy egész földrésznyit is.

Hosszú és kemény munka áll előtted. Meg kell ragadnod azokat az egoista érzéseidet, melyek belülről bomlasztották, majd porlasztották szét szikla énedet. És mikor majd visszatérsz, letérdelsz az előtt a sok millió élet előtt, melyet rád bíztak, és amelyeknek arany ragyogásánál te sem akarsz többé fényesebb lenni. Nem akarsz ezután egyebet tenni, mint gyönyörködni minden egyes aranyszemcse szépségében és egyediségében, és hálásnak lenni azért, amiért velük lehetsz.

Ha több millió élet kezében vagy, az roppant mód különös érzés. Rájössz, hogy a te életed az ő szolgálatuk. Mert védelmezni és őrizni egy egész bolygónyi élőlényt olyan elhivatottság, mely az örökkévalóságig végig kísér majd.