Részlet (A köd)

       " - Bevégeztetett, haver… - mondta Laci egy elfojtani próbált vigyorral, mire én őszintén megrémültem,

már a gondolatától is, hogy kirúgják, és engem meg itt hagy egyedül a pokolban.

-          Na, ne idegesíts, bazdmeg! – bámultam rá. – Meglesz a három feljegyzésed?!

-          Nem – rázta meg a fejét nevetve. – Nekem még nincs egy sem. Valahol el kell kezdeni a gyűjtést…

Egy fél órára rá Pol Pot telefont kapott, hogy megérkezett az öreg Danh Van, ezért sietősen távozott a köreinkből a hátsó kapun keresztül. Az isten nem ereszkedett le közénk, azaz nem jött be a hátsó kertbe. Nem mintha bántam volna. Kaján elégedettséggel töltött el, hogy ilyen állapot fogadta Danh vant: a termelés áll, a dolgozók pihengetnek a friss levegőn, illetve egyikük jól beolvasott a kisfiának, és elhagyta ezt a meleg családi fészket. Gondolatban kezet ráztam Józsival, és arról álmodoztam, hogy a következő én lehetek. Én is el akarom mondani a véleményemet egyszer Pol Potnak, úgy, ahogy már párszor elpróbáltam magamban.

Az öreg Danh Vant hál’ istennek a nap hátralevő részében sem volt szerencsém látni, ittlétének csak a híre jutott el hozzánk, a kőkerítésen túlról. Hosszú órák múlva, amikor már erősen szürkült a késő őszi délutánon, végre veszélytelennek ítélték az üzemet a tűzszerészek, és megkezdtük a bevonulást. Hosszú sorban kígyózó, elcsigázott, pangó tüdejű, éhes és türelmetlen kezeslábasos emberek voltak kénytelenek kivárni, hogy az ajtóban mindenki kiforgassa a zsebeit az ott cövekelő Pol Potnak. Nevetséges volt, ahogy Ayako mindvégig ott állt mellette, és felírta a nevét mindenkinek a halállistára, akinél találtak valamit. Végül is, gondolom, a munkaügy kurvára ráér majd feljegyzéseket írogatni.

Nem tudom, mennyire sikerült elrejtenem a cinikus mosolyomat, amikor én kerültem sorra. Bizony, én is megkapom majd, ami jár nekem.

„Bocsáss meg, ha csalódást okozok neked, de ezért rögtön három feljegyzést kell adnod.”

Most is ott volt a zsebemben, ugyanis ennek a kis tárgynak, mint kabalának, mindig nálam kellett lennie. Lassan nyúltam be érte a zsebembe, kiélveztem minden pillanatot, és szinte alig győztem kivárni, amikor majd meglátja a tenyeremben.

Fölnéztem rá. Mélyen és fürkészőn nézett a szemembe. A szemöldöke enyhén megrándult, mintha azt kérdezte volna: Te is?

A fehér ló sakkfigura ott feküdt a markomban. Nem bírtam ki. Elvigyorodtam, miközben hallottam Ayako ceruzájának sercegését a papíron. Pol Pot szája sarkában enyhe mosoly jelent meg, én pedig átléptem a küszöbön."

http://thefactory333.blogspot.hu/